A hónap legnépszerűbb verse:

Hűvös pécsi január

.  Már rég elhagyta a várost Télapó rohanva jött az Újév és a hó olvadásnak indult - a Tettye téren csak egy-két ember járt aznap szerényen ...

2014. június 16., hétfő

Al Di Meloa - egy fantasztikus gitáros útja

Al Di Meloa neve senki számára nem lehet ismeretlen. Akinél mégis, annak komoly hiányosságai vannak a kultúra terén. Emberünk volt már dobos, játszott fúziós együttesben, belekóstolt a világzenébe is. Kalandozásaival sok meglepetést okozott a rajongóknak, de az idők során bebizonyosodott: Al Di Meloának egy műfaj a zsenialitása, ez pedig a jazz.



Al Di Meloa 1954. július 22.-én látta meg a napvilágot New Jersey-ben, hely szerint Jersey City-ben.  Kapcsolata a zenével már 6 éves korában kezdődött, amikor megkapta szüleitől élete első dobját ajándékba. Hogy milyen indíttatásból vett a kedves család Meloának egy dobot, az máig egy nyílt titok a zenetörténetben, de bizonyára ők is úgy voltak vele, mint a többi szülő: valamivel le akarták foglalni a hiperaktív csemetét, amíg anyu főzött, apu pedig épp focit nézett. Utólag is megköszönhetjük nekik, ugyanis a kis Al Dit a hangszer teljesen elbűvölte. Volt, hogy órákig ütötte benn a szobájában, addig-addig, amíg kifejlődött ma is ismert zseniális ritmusérzéke, amivel milliókat kápráztat el napról-napra. 8 éves korában azonban a dob bekerült egy sarokba, és soha többé nem foglalkozott vele. A gitár érdekesebb lett számára, amikor megismerkedett egy helyi zenésszel, akinek hatására ő is nagy kedvvel kezdte nyűni a húrokat. Így, a hatvanas évek elején elkerülhetetlen volt, hogy megszeresse a kor nagy rock n' roll sztárjait. Csakúgy, mint akkoriban minden gitáros, ő is a legdivatosabb előadók stílusát próbálta koppintani: Elvis, a Ventures és a Beatles gyerekkorának meghatározó zenekarai lettek, és rányomták bélyegüket élete további alakulására. Miután a tíz éves kissrác megtanulta a fent említett sztárok összes slágerdalát, figyelme a lágyabb műfajok felé terelődött. Megtetszett neki a jazz, a komolyzene és a bossa nova világa, és ebből a háromból alakította ki ma ismert zenei hangzásvilágát. 

Mikor Al Di Meloa elkezdett kamaszodni, már nem csak egyedül játszott. Kezdő gimnazistaként beállt egy fúziós zenekarba, ahol annyira jól teljesített, hogy 1974-ben megkapta élete első ajánlatát a hasonló műfajban utazó Return to Forevertől. A csapat ekkor már három meghatározó albumot tudhatott maga mögött, amik a korszak legnagyobbjaivá tették őket a stílusban. Bill Conors gitáros távozása megviselte a csapatot, akit már a Where Have I Known You Before című krorngon Meloa váltott. A zenész zsenialitására már itt is felfigyeltek, ugyanis első közös koncertjükre Al Di mindössze fél óra alatt készült fel. Nem kellett neki különösebben bajlódnia a riffekkel és a dallamívekkel, ahogy ő mondta: jött minden magától. Az említett New Yorki koncert pedig olyan jól sikerült a Carnegie Hallban, hogy egy héttel később Atlantában már 40 ezer néző volt kíváncsi a Return Foreverre. 1975-ben pedig már jött is a következő album, amely No Mystery címmel került a boltok polcaira. A lemez még abban az évben Grammyt kapott, és kritikusok külön kiemelték a rajta hallható funkos hatásokat. Viszont egy évvel később erre még mindig rá tudtak tenni egy lapáttal, és a Romantic Warrior albumból minden korábbinál többet sikerült eladniuk, ezzel rekordot állítva a jazz világában. Sőt, a lemez már a megjelenés hetében bejutott a Top 40 listára, és több mint egy évig nem lehetett ledönteni róla. Ebben a korszakban kapta meg Meloa a legendás jelzőt: míg Eric Claptont lassúkéznek hívták, Al Di a gyorskezű gitárnyűvő címét érdemelte ki.

A Return to Forever után, pontosan 1976-ban kezdett Al Di Meloa szólókarrierbe. Ezt a korszakát két részre lehet osztani: míg a hetvenes évek végétől egészen a kilencvenes évek beköszöntéig a jazz világában kalandozott, addig 1991-től napjainkig már az akusztikus gitár és a világzene híve. Kezdjük hát a jazzes korszakkal. Meloa első szólómunkája 1976-ban jelent meg Land of the Midnight Suncímen. Dicséretre méltó, hogy nem csak a zenei, de a produceri munkákat is mind egy személyben látta el, azon jelszóval, hogy ő egy szabad művész, akinek ne szabjon senki falakat. A korong dalain megszólaltak a Return to Forever zenészei is, olyan zsenikkel együttműködve, mint Jaco Pastorius vagy Alphonse Mouzon. A nagy dobbantás után Al Di nem pihent. Rögtön a lemez megjelenése után már második saját albumán dolgozott, ami 1977-ben került a nagyközönség elé. Az Elegant Gypsy ugyanolyan kitűnő kritikákat kapott, mint elődje, aminek hatására több mint egymillió fogyott belőle. De ez nem csak a kritikusoknak volt köszönhető, hanem főként annak, hogy korongon olyan zsenik segédkeztek, mint Paco De Lucia és Jan Hammer. Ezt követte egy évvel később a Casino lemez, amelyen szintén a fent említett két zenész működött közre. meloa a hetvenes években több előadó munkáiban is segédkezett saját karrierjének építése mellett. Ott volt például a Friday Night in San Francisco készítésénél is, és olyan zenészeknek nyújtott jobbot, mint Paco de Lucia vagy a ég nem említett John McLaughlin. A korong pedig akkora siker lett, hogy ma is minden idők egyik legnépszerűbb jazzalbumának számít. 

Szólókarrierjének második fele 1991-ben kezdődött, amikor emberünk maga mögött hagyta a jazzt, és átváltott a világzene műfajára. Meloa ezzel nem kevés rajongójának okozott meglepetést, azonban a nagy százalék kitartott a zenész mellett, és a könnyűzenei kritikusoktól is sok elismerést kapott. Kalandozásai a 90-es években a Kiis My Axe albumon kezdődtek, amelynek munkálataihoz bevonta zenész barátját, Barry Miles-ot is. 1992-re már állandó zenészgárdát toborzott maga köré, amely a World Sinfonia nevet kapta. Meloa itt már teljesen áttért egy tőle nem megszokott akusztikus gitárra, és egyre nagyobb szerepet kapott munkáiban a világzene, a flamenco és a bossa nova érdekes keveredése. A művész két évig erőt gyűjtött, majd 1993-ban nekiállt a World Sinfonia II - Heart of the Immigrants nagylemez elkészítésének, amely megjelenésének évében még csak mérsékelt figyelmet kapott. Egy évvel később, 1994-ben kiadta a legendás Orange Blue korongot, amelyen egy sereg vendégzenészt gyűjtött maga köré. Reggelig írhatnám a sort, hogy kiket, de csak egy nevet tartok érdemesnek közülük megemlíteni: ez pedig George Dalaras énekes, aki meghökkentő erőt képvisel a lemezen. A 90's évek közepétől már jóformán nem volt olyan igényes zenész, aki még ne dolgozott volna együtt Meloával. Ott volt a sorban John Coltrane, Astor Piazzolla argentin zeneszerző és Leonid Agutin orosz popénekes is. 2007-ben pedig a művész magyar vizekre utazott. Dolgozott együtt Malek Miklós zeneszerzővel és Horgas Eszter fuvolaművésszel is, aminek emlékét egy koncertlemez felvételei őrzik. Most pedig ismét Magyarország felé vette az irányt. A legenda a székesfehérvári FEZEN Fesztiválon örvendezteti meg hazai rajongótáborát.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Press Release Distribution