Interjú - H2O Acoustic Rock Band ~ Balázs Balázs művei

Sziasztok olvasók! Ez itt a Balázs kérdez rovat. És hogy kiket hoztam most el nektek? Riportom főszereplője két sikeres zenész: Rákosi Éva és Szücs György, akik nem csak a színpadon alkotnak egy párt, hanem a való életben is. 2009-ben alapították meg a H2O Acoustic Rock Band-et, ami számukra egy "rocktérítő" hivatás. Persze nem kell rögtön az azonos című Xantus filmre gondolni, náluk ez teljesen másban nyilvánul meg. És hogy miben? Abban, hogy minél több emberrel megszerettessék a tiszta és klasszikus hangzású rockzenét.

Ebben a csapatban nincsen dobszerkó, helyette cajon, cabongok, csörgők, és egyéb zörgők keltik életre a lüktetést. Gyuriék Nem akartak egy 225 426. magyar rock bandát, hanem olyasmit, amire felfigyelnek. Felállásban szintén nem szokványos női énekesük, aki bármikor leüvölti a közönség fejéről a parókát. Ráadásul mindezt a 12 húros gitározás mellett, ami sok férfiembert megszégyenített már, hiszen egy ilyen kemény hangszert le kell fogni rendesen. Nem akartak Marshall hegyeket, sem dzsidzsidzsidzsit, hanem visszatérést a gyökerekhez. Vagyis akusztikus hangszerekkel rockzenét játszani tisztán.

Felléptek már pinceszínházban, kis és nagyszínpadon egyaránt, idehaza és Ausztriában is rendszeresen feltüzelik a hangulatot. Angol és magyar dalokat vegyesen adnak elő. Hónapok óta birtokolják a Reverbnation internetes rock lista soproni és magyarországi 1. helyét, amire méltán büszkék lehetnek. 2012 nyarán lett kész első profi full HD promo és koncertvideójuk Ausztriában az Easyfilm közreműködésével. Jelenleg stúdió felvételeiken dolgoznak, valamint a következő videoklipjükön. Rákosi Évával és Szücs Gyurival ezen alkalomból beszélgettünk.

Balázs: Mikor kezdtetek el együtt zenélni?

Rákosi Éva: 2009-ben jött az ötlet, addigra már mindketten komoly zenei múlttal rendelkeztünk, és ha már egyszer házasok voltunk, gondoltuk, abból se lehet nagy baj, ha együtt zenélünk, az egész adta magát… J Nem sokkal később kiegészült a zenekar basszusgitárossal és dobossal is.

Balázs: Ahogy hallgattam a dalaitokat, már az első hangokból feltűnt, hogy lényegében a klasszikus rockzenéhez nyúltok vissza. Kiket tartotok példaképnek az ős-rockerek közül, és miért pont őket?

Szücs Gyuri: Számomra a Black Sabbath, IronMaiden, Led Zeppelin, Metallica, Scorpions, Queen voltak a kezdet. 20 évvel ezelőtt még a rádióban ilyen zenék is hallhatóak voltak. Bakelit lemezeken hallgattam, meg kazettákat másoltunk és cseréltük egymás között. Akkor még ez egyfajta életstílus volt, lázadás minden ellen.J Viccet félre téve, az fogott meg, hogy a dalszövegek szóltak is valamiről, nem csak úgy lógtak a levegőben. A klasszikus rockban van meg mindaz, amiből az összes többi idetartozó stílus végül kinőtte magát, beleértve az eredeti riffeket, zenei megoldásokat.

Éva: Nekem tini korom nagy kedvence többek közt a Guns N’ Roses ill. az Aerosmith volt, bár példaképnek nem mondanám őket, inkább csak hogy tőlük indult az érdeklődésem a rockzene iránt. De a komolyzenét is megemlíthetném, ami szerintem helyenként csupán a hangszerelésben tér el a rockzenétől, legalább ennyire tetszik pl. Verdi zenéje is.
.

Balázs: Mielőtt megismerkedtem volna dalaitokkal, már az együttes neve is kíváncsivá tett. Ami legelőször motoszkált bennem, az volt: honnan jött a H2O elnevezés?

Éva: Itt most igazából ki lehetne fejteni a filozófiát, hogy azért lettünk H2O, mert akusztikus zenét játszunk mindenféle torzítás nélkül, rockzenét csak tisztán, akár a víz, de valójában otthon poénkodtunk, hogy legyen ez a nevünk, mert az én ismertetőjelem, hogy elég durván vízfüggő vagyok, aztán végül úgy maradtunk… J

Balázs: Milyen előadók dalaiból áll a zenei repertoárotok?

Éva: A teljesség igénye nélkül sorolnék fel párat: AC/DC, Steppenwolf, Black Sabbath, Aerosmith, Guns N’ Roses, Nirvana, Offspring, Deep Purple, Janis Joplin, és még sokan mások. A fő célunk, hogy minden rocker megtalálja a nagy kedvencét a műsorunkban, ill. hogy ne legyenek töltelékdalok, ne legyen alkalma a közönségnek pihenni, hanem végigtombolja az egész koncertet. Persze nem utolsó szempont, hogy mi is szeresük az adott dalokat, mert csak úgy lesz hiteles az egész.

Balázs: Kikből áll a közönségetek?

Gyuri: A közönségünkre büszkék vagyunk, mert a tizenéveseket ugyanúgy megfogja a zenénk, mint az idősebbeket. Ezért is lett a teljes műsor egyfajta áttekintés a kezdetektől napjainkig. Persze nehéz mindenki kedvében járni, de ahogy az Évi említette, igyekszünk olyan dalokat átdolgozni, amiket szeretünk.

Éva: A rockzene örök. Ahogy már elhangzott, nincs kimondottan célközönségünk, eddigi tapasztalat alapján 10 és 70 év köztiek, és ezt nagyon fontosnak tartom, hogy nem egyfajta rétegzenét játszunk, hanem nagyon sok ember kedvenceit, amit esetleg élőben ritkábban hallhat már zenekaroktól, ráadásul mindezt mégis kicsit új köntösben, akusztikusan megszólaltatva.

Balázs: Mi az, amire a legbüszkébbek vagytok eddigi karrieretek alatt?

Gyuri: Nekem többek között Bivivel- Kalapács Józseffel együttzenélésünk, illetve közös koncertünk volt egy különleges élmény. Évi egy gimibe járt a Závoti Zolival, kiderült mennyire kicsi a világ J. Jó volt együtt zúzni, és tervezzük az Akusztikával a folytatást. Az idei év kivételével rendszeresen megfordultunk Badacsonyban a borheteken, ahol hihetetlen nagy bulikat csináltunk. Itt említeném meg Fodor Józsefet, aki rengeteget segített a zenekarnak és segít a mai napig,Fodi találta ki anno a Megasztárt. Mind zenei szakemberként, mind zenészként, barátként, mentorként felnézünk rá. Végül pedig arra, hogy 3 év alatt egy működőképes, saját felszereléssel rendelkező, külföldön is rendszeresen koncertező zenekarrá nőttük ki magunkat.

Éva: Sok mindenre, igazából az egész elmúlt 3 évre. De ha ki kellene emelni valamit, akkor azt, hogy magyar zenekarként idén többet koncerteztünk Ausztriában, mint itthon, hogy önerőből, saját szervezéssel tudtuk leforgatni az első profi videónkat, amely tisztán külföldi produkció, hiszen egy bécsi tévé csapata készítette, a forgatás helyszíne pedig Ausztria egyik leghíresebb operafesztivál-színpada, ill. egy szintén osztrák klub volt. Mindezt úgy, hogy a referenciánk a korábbi koncertjeink voltak, nem volt mögöttünk sem menedzser, sem zenekedvelő milliomos, nem vagyunk média által legyártott zenebohócok, csak a zenénk az, ami beszél helyettünk. Ja, és mellesleg a klipforgatást és az idei koncerteket úgy kellett megoldanunk, hogy tavasszal a banda fele lecserélődött, szóval nem volt egy unalmas év. A basszusgitárnál Bella Norbert helyét (aki azóta a Hungaricában nyomja) Katona Dani, a percussion részleget pedig Polgár Beni után Tarcsai Ádám viszi tovább, aki dobolt előtte a BloodyRootsban, ill. most Hoffer Peti mellett a MobyDick-ben, ill. a SuicideRockersben is zenél. És ha már a büszkeség: az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy a kottatartó elkezdett a zenekaroknál alapfelszereltséggé válni, nos, nálunk ez tabu, a 2,5 órás koncertet nem „olvassuk”, hanem önfeledten végigzenéljük.
.

Balázs: Szerintetek mennyire becsülik meg itthon a feltörekvő rockzenészeket? Jobban vagy kevésbé?

Éva: Szerintem konkrétan semennyire. Pedig a rockzene ugyanúgy a legbelsőbb és legősibb zene egyik formája, akárcsak a blues vagy a gospel, mindennek a gyökere. Ehhez képest a médiákban a mai napig mellékszereplő a rock, és a már említett „tehetségkutató” műsorok futószalagon nyomott sztárvilága mellett nem egyszerű érvényesülni. De persze szeretjük a kihívásokat…

Gyuri: Szépet mondjak, vagy igazat? J Oké. Ha azt vesszük, hogy van fellépési lehetőség az egy dolog. Ha azt, hogy a zenélés eléggé drága szenvedély és a belépők ára, a közönség száma mennyire alacsony, akkor a helyzet nem túl rózsás. Pár éve a 100 fős bulik jónak számítottak, ma 15.-e után már nem merünk koncerteket szervezni, mert elfogy az emberek pénze, vagy ha esetleg rossz az idő, akkor jó ha negyede eljön azoknak akik beígérik. Szerencsére idén sikerült kijutni Ausztriába, és akkora sikerünk volt, meg van, hogy folyamatosan koncertezünk azóta is. Mind zeneileg, mind anyagilag megbecsülnek bennünket, folyamatosan hívnak vissza, örülnek a sikereinknek. Itthon sokan elvárják, hogy a „zene szeretetéért” lehetőleg ingyen játszunk, na ez nem működik.

Balázs: Ti hogy látjátok, Ausztriában milyen szinten tart a zenei közízlés? Végül pedig: Mit tanácsoltok azon társaitoknak, akik külföldön szeretnének szerencsét próbálni?

Gyuri: Hát ég és föld. Onnantól, hogy valaki minőségi zenét játszik külföldön, veszik a lapot, és jobban el tudnak lazulni, hálásak, tombolnak… A kulturáltságról, tisztaságról a zenekar kiszolgálásáról nem is beszélve, teljesen más világ.

Éva: Szerintem is Ausztriában mintha nagyobb kultúrája lenne a rockzenének. De nem csak a rockzenének, hanem magának a szórakozásnak. ebben (is) nagyon egyetértek a Gyurival.

Hogy mi a tanácsom? Némettanárként kicsit hazabeszélek, de az első és legfontosabb a nyelvtudás, mert gyakorlatilag ezen múlik minden. Meg persze kell egy kis szerencse is…