A moziban

Csípős, hideg februári csütörtök volt. A két napja leesett, fehéren szikrázó hó fényt vetett a városra, és beragyogta az arcokat. Én pedig kitaláltam neked, hogy a múlt heti jól sikerült shopping után menjünk el moziba. Azt mondtad, megfelel. Én pedig magamban felkiáltottam, hogy: "Igen!" és nyugtáztam, hogy egyenesben vagyok. Elterveztem, ahogy szépen lesegítem rólad a hófehér kabátod, kukoricával és hellyel kínállak, majd elmondom a szemedbe: Komolyan gondoltam, amit a telefonba ecseteltem neked. 

.

Aztán felvirradt a nap, amikor mindezt elszántan meg akartam valósítani. Éreztem, elejétől fogva éreztem a hangodon, hogy te is tudod: a mozi csak mellékszereplő, a lényeg más dolgokon van. Ezt az ellenőr is tudta, aki leszakította a jegyünket, és tudta a büfés is, akitől a pattogatott kukorIcát vettük. Sőt, amikor leültünk a székekbe, látták a teremben az élettelen falak is, a vörös függöny a vetítővászon előtt, és a padló, akin megállás nélkül kopogtattam a lábam. Nem tudtam mentegetőzni, de nem is akartam...

.

.

Aztán kialudt szép lassan az utolsó fény is, és ránk borult az a fekete sötétség, ami alatt bármi megtörténhetett. És sejtetted, hogy ezt ki is használom. Érzékeltettem veled előtte, hogy szeretnék közelebb kerülni hozzád. Így hát nem ért meglepetés téged, amikor a vaksetét leple alatt megsimogattam a karod, majd bal kézzel gyöngéden átkaroltalak. Te pedig lassan hozzám bújtál, jelezve felém, hogy tetszik a dolog. Nem szóltál egy szót sem, csupán vágyakozásoddal érzékeltettél mindent...

.

Ha tudnád, nekem ez mennyire ínyemre volt! Ott voltál te, a tetszetős lány a karjaimban, és igyekeztem ennek minden percét átélni. Miközben ment a film, halkan suttogni kezdtem hozzád. Szerelemről, Életről, Pillanatokról és Vágyakról. Ez volt a legromantikusabb kezdet, amelyet valaha is átéltem egy nővel. Egyáltalán nem érdekelt az, ami a vásznon folyt. Csak keresgéltem a puha tapintást a bársonyos nyakadon, majd ujjaim föl-le kezdtek játszadozni a füled alatt. Te meg doromboltál a mellkasomra, mint egy kiscica, és amikor felnéztél rám... Láttam a szemeidből, hogy csak arra vársz: megcsókoljalak.

.

De én nem akartalak még lerohanni. Csak húztam az időt, mert azt akartam: könyörögj egy csókért. És ez a könyörgés nálad nagyon egyedi volt. Csak bújtál és bújtál hozzám, egyre szorosabban. Aztán beletúrtam a barnácska hajadba, míg jobb kezemmel felemeltem az állad. Belenéztem csillogó szemeidbe, amiket lassan le is hunytál, amint egyre közelebb hajoltam hozzád. És amikor a szánk összeért... megállt a világ egy pillanatra. Nem voltak hangok és képek. Egy mennyei altatónak és egymás ízének adtuk át magunkat. Csináltunk két órát, amiben nem kellett ide-oda rohangálni és azon izgulni, hogy már megint elkésünk valahonnan. Csak ettük a popcornt, ittuk a kólát, és jól egymásba gabalyodtunk. A moziban.

Posted in: Randevú a moziban